2024. február 24-én, a Kárpátaljai Szövetség székházában mutatták be a Közel 80 éve történt című tanulmánykötetet, a Gulág- és Gupvikutató Intézet első kiadványát. A kötet a Kárpát-medence teljes területéről, így a Felvidék, Kárpátalja és Erdély vonatkozásában is bemutatja a Gulág-Gupvi lágerekbe elhurcoltak történetét – ezáltal az 1944–45-ben hivatalos államhatáron belülről történt deportálásokat vizsgálja. Emellett a tanulmánykötet utal a 2019-ben Magyarországra érkezett, hadifoglyokat és elhurcolt civileket nyilvántartó kartonok digitális másolatainak feldolgozására, azok forrásértékére is.
Egy intézet életében mindig történelmi pillanat az első saját kiadású kötet megjelentetése. Nincs ez másként a Gulág- és Gupvikutató Intézet esetében sem. 2024. február 24-én, a kommunizmus áldozatainak emléknapja előestéjén mutatták be Közel 80 éve történt címmel megjelent tanulmánykötetüket. A bemutatónak a Kárpátaljai Szövetség Városligeti fasoron működő székháza adott otthont. A helyszín így arra is utalt, hogy a Kárpát-medencének ezt az északkeleti csücskét különösképpen sújtotta a magyarok lágerbe hurcolása a második világháború végén.
Köszöntők és felszólalások
A bemutató résztvevőit a rendezvény elején Grezsa István, a Kárpátaljai Szövetség elnöke köszöntötte. Beszédében utalt a kelet-európai népek közösen átélt tapasztalatára, miszerint a kontinensnek ebben a térségében élők megszenvedték a 20. századi Európa mindkét totalitárius diktatúráját: a nemzetiszocializmust, valamint a nemzetközi szocializmust is.
Második felszólalóként Bognár Zalán, az intézet vezetője, a Károli Gáspár Református Egyetem tanszékvezetője szólt az egybegyűltekhez. A történész utalt a deportálások során Kárpátalja kiemelt szerepére, mely térség a Szovjetunió hídfőjeként működött Közép-Európa felé. E szerepet a Vörös Hadsereg mind 1956-ban, mind 1968-ban kihasználta a budapesti, illetve prágai megmozdulások leverésekor. A kötet címében szereplő 80 év arra utalt, hogy idén szeptemberben lesz 80 éve, hogy Székelyföldről megkezdődött a magyar lakosság tömeges elhurcolása. Bognár Zalán szólt az intézet 2023. őszi megalakításáról, valamint a lágerkutatás számára kiemelten fontos orosz levéltári kartonok megvásárlásáról. Utóbbi azonban nem teljes. Bár 681.955 személy kartonja bekerült a Magyar Nemzeti Levéltárba (melyek egy részéből a kötet tanulmányai is merítettek), de teljes személyi anyagok (így Menczer Gusztáv vagy Bethlen István kartonja) hiányoznak. Ezt az állítást a bemutatón jelenlévő Dupka György kutatásai is alátámasztják. – miszerint Ungvár lakosságának 18%-át is elhurcolták.
A kötet kiadásában szerepet játszott az Alapjogokért Központ is. Az intézmény képviseletében Pogrányi Lovas Miklós, az intézmény vezető kutatója szólt a jelenlévőkhöz. Felszólalásában az elhurcolások háttereként utalt G. F. Kennan Moszkvába akkreditált amerikai nagykövet „hosszú táviratára,” és az annak nyomán 1947-ben megírt X-cikkre. Ebben a két munkában a Washington által szövetségesnek tekintett Szovjetunió jelentette veszélyt jelezte előre az amerikai döntéshozóknak. Meglátása szerint a marxista ideológia az egész világ behálózására tett kísérletet (a bemutató másik felszólalásában is elhangzó gondolat értelmében ennek képi bizonyítéka a szovjet címerben is megjelenik), melynek eszközeként a nemzeti egység megbontásán túl a társadalom organikus szövetének roncsolását is megemlítette az amerikai diplomata.
Őt követte a felszólalók sorában Földváryné Kiss Réka, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága elnöke, aki egyfelől a több generáció egymás mellett megjelenését méltatta a tanulmánykötet oldalain (a téma kezdeti kutatói [Dupka György, Stark Tamás] mellett a fiatalabb történész-generáció és doktoranduszok [Murádin János Kristóf, Bimba Brigitta] is képviseltetik magukat a szerzők között); másfelől utalt a 2019-ben érkezett levéltári kartonok kapcsán a történészi munka összetettségére (a mikrotörténetekből kiindulva, apró építőkövekként áll össze a történeti összegzés).
Kerekasztal-beszélgetés a Közel 80 éve történt… című kötetről
A könyvbemutató második részét kerekasztal-beszélgetés képezte Bognár Zalán moderálásában a kötet szerzőivel: Dupka Györggyel, a Szolyvai Emlékpark Bizottság titkárával; Körösi Mihállyal, a kárpátaljai Mezőberény polgármesterével, helytörténésszel; Murádin János Kristóffal, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem tanszékvezetőjével; valamint Stark Tamással, a HUN-REN BTK Történettudományi Intézet tudományos tanácsadójával. A beszélgetés során előkerültek a kutatás során bizonyítást nyert állítások. Körösi Mihály a helytörténet jelentőségét emelte ki – Mezőberény esetében ugyanis jól dokumentált az 1945-ös hatalomátvétel, ezáltal mikroszinten nyílt lehetősége vizsgálni egy falu uralomváltását.
Murádin János Kristóf az erdélyi elhurcolások kapcsán az etnikai tisztogatást emelte ki. Az elhurcolások során lényegében lefejezték a magyar kulturális-közéleti elitet. A tisztogatás azonban nemcsak ebben merült ki. Eszközei voltak a gyilkosságok is, melyek leghírhedtebb helyszínei közül Kendilóna vagy Egeres emelhető ki. Az erdélyi történész utalt arra is, hogy még a magyar helyzethez képest is nehézkes a totalitárius diktatúra hatásainak kutatása román területen. Sok dosszié tartalma ugyanis megsemmisült vagy megsemmisítettek – emellett a köztudatban sincsenek benne az elhurcolások, még helyi szinten sem. Fő feladatnak egy fiatal kutatói réteg bevonzását, kinevelését nevezte meg a történész.
Az iratpusztulásra reagált Bognár Zalán is, aki hazai példák között kiemelte a Hazahozatali Kormánybiztosság iratanyagát, melynek terjedelme másfél év alatt összesen egy „iratcentiméter”. Ez azonban jórészt az angol fogságból hazatérőktől a rendőrség által lefoglalt tárgyakat veszi lajstromba.
Stark Tamás arra a kérdésre adott választ, hogy az Egyesült Államok miért csak a szovjet fogságba hurcolt német és japán hadifoglyok érdekében vetette be befolyását. A történész szerint ennek oka, hogy Washington 1949 után Németország és Japán kérésére lépett fel a foglyok érdekében, miután 1947 tavaszán már általános kérést fogalmaztak meg Moszkva irányába.
A bemutató végén két kérdésre adtak még választ a kerekasztal résztvevői. Előbb a Gulag-kutatások kezdeteiről, azok korai lehetőségeiről számolt be Stark Tamás és Dupka György. Stark Tamás a Fehér Könyv és annak összeállítója, Palásthy Rezsővel való kapcsolata révén került kapcsolatba a témával. Dupka György kárpátaljai történészként az 1980-as években kisebb-nagyobb kalandok útján, a múlt feltárását szintén szándékozni kívánó ukrán személyek segítségével jutott el a moszkvai levéltárba dokumentumokért. Utazásra a Gulág-kutatóknak – és ezzel a kerekasztal mindegyik résztvevője egyetértett – ma is szükség van, akárcsak az orosz nyelv ismeretére. Az anyaországban ugyanis csak az ítéletig lehet felgöngyölíteni az elhurcoltak ügyét. A további szálakra vonatkozó forrásokat – amennyiben megvannak – az oroszországi levéltárak őrzik.
A másik kérdés a Gulág-Gupvi lágereknek a szovjet gazdaságban betöltött szerepére irányult. Stark Tamás kiemelte, hogy már 1943-ban, Ivan Majszkij neve alatt jelent meg olyan elképzelés, amiben ötmillió kényszermunkás tíz év alatt elvégzett munkája utáni nemzeti jövedelmet taglalta. Dupka György szerint a lágerek fenntartása gazdaságilag nem térült meg, ahhoz ugyanis a táborba zártak életszínvonalát kellett volna emelni. A lágerek azonban inkább irányultak tisztogatásra, a szovjet állam politikai ellenfeleinek eltüntetésére.
A kötet bemutatója, az intézet megalakítása, ezáltal a kutatások intézményesítése és intézményesülése segíthet rendszerbe fogni a Gulag és Gupvi kutatásokat. Jóllehet a téma 40 éven keresztül (ön)tabusítás alá esett, közös erővel van lehetőség a homályos részleteket egyre tisztábban látni. Ez rengeteg család személyes tragédiájának feldolgozását is segíti.
Fischer Gergely
Forrás: ujkor.hu
